Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk, pl.: oldalunk látogatottságának elemzéséhez és a süti beállításai tárolásához.

Az alábbi süti beállításokat alkalmazhatja:

Funkcionális sütik

Ezek a sütik az oldal működéséhez szükségesek, pl.: a süti beállításai tárolásához használjuk ezeket. Oldalunk ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.


Statisztikai sütik

Ezeket a sütiket oldalunk teljesítményének méréséhez használjuk. Az oldal működéséhez nem szükséges, engedélyezésével azonban hozzájárulhat, hogy a statisztikai adatok alapján weboldalunkat fejleszthessük.


Közösségi média és marketing

Közösségi hálózatokhoz tartozó sütik pl.: like és megosztás funkciókhoz szükségesek. A marketing sütik segítségével pedig hirdetéseinket tudjuk személyre szabni.


Részletek a Cookie-k kezeléséről...

Ezt a felületet a láblécben található "Cookie beállítások" hivatkozásra kattintva a későbbiekben is elérheti, a beállításait így a későbbiekben megváltoztathatja.

Bezárás

Sztorik

Kedves Olvasó, aki munkaközvetítő cégünk WEB-oldalán a saroglyában véletlenül vagy kíváncsian ráklikkelt a „Sztorik“ cimkére!

E cimke alatt a munkaközvetítésünk során sikeres és nem sikeres igaz történetekről fogok írni. A szereplők, avagy a kiközvetített személyek egytől-egyig valósak, de történetük  természetesen név nélkül vagy álnévvel kerül az Olvasó elé.  

Tehát lesznek sikertörténetek és lesznek olyanok, amelyekre egyáltalán nem lehetünk büszkék.

Mindig érdekeltek az emberek, ám elsősorban a viselkedésük és azok miértjei, s örömömet leletem mindig abban, hogy csak egyszerűen megfigyeltem őket. Nem kíváncsiskodtam, nem kukkoltam, csak úgy egyszerűen szemmel tartottam … Nos, ez a mai online világunkban lehetetlen, tehát marad a találgatás és a miértek sorozata.

Számtalan írás, tanulmány született már pszichológusok és pszichiáterek tollából arra vonatkozóan, hogy ki, miért viselkedik úgy, ahogy.


Az első munkaközvetítésünk egy idősotthonba

Valamikor 2013 tavaszán találtunk egy Rosenheim közeli településen egy németországi idősotthont, ahová ápolókat kerestek. Tárgyalások és egyeztetések után aláírtuk az intézménnyel a munkaadó - munkaközetítő közötti közvetítési megállapodást.

Rövid időn belül találtunk 3 ápolónőt, akik a feltételeknek megfeleltek és kiutaztunk az állásinterjúra, illetve a próbamunkára. Mi már a tárgyalások során tudtuk, de az ápolónők csak az állásinterjú után tudták meg, hogy a teljes személyzet magyar nyelven beszél, mert a tulajdonos egy Erdélyből származó szász család. Az állásinterjú és próbamunka után 2 ápolónőt azonnal felvettek és ők munkába is álltak.  

A munkaadó - munkavállaló közötti munkaszerződés aláírásakor derült ki számunkra is és az ápolónők számára is,  hogy amennyiben 1 éven belül a munkavállaló felmond, úgy a közvetítői jutalékunkat vissza kell fizetnünk a munkaadónak.  Ez nem tetszett egyikünknek sem, de az ápolónők úgy döntöttek, hogy maradnak.

Mivel ez volt a legelső közvetítésünk, a tapasztalatlanok nyugalmával azzal áltattuk magunkat,  hogy mivel mindkét ápolónőnek hosszú távú munkára van szüksége, ezért minden rendben lesz.

Sajnos nem így történt, mert kb. 3 hónap után az egyik ápolónőnk szakmai okokra hivatkozva felmondott.
Mire letöltötte a felmondási idejét, sikerült találnunk a helyére egy másik ápolónőt, akivel már közöltük a szerződésben álló kritériumot, de mivel itt a munkabér kb. 200 Euróval több volt, mint az ápolónő előző munkahelyén, ezért elvállalta az állást.

Telt múlt az idő, és kb. 1,5 hónap múlva a 2. ápolónővel is problémás lett a helyzet. Az történt, hogy a táppénzes ideje alatt Münchenben sétált a belvárosban és ahogy az íratlan törvények alapján lenni szokott, valaki az idősotthon dolgozói közül észrevette és jelentette. Ez az eset az, ami azonnali elbocsátással jár. Ahogy erről tudomást szereztünk, beszéltünk az otthon vezetésével, és a müncheni sétából hazafelé vonatozó, betegállományban lévő ápolónővel is. Próbáltuk menteni a menthetőt, mostuk a sarat és sikerült elérnünk azt, hogy az otthon eltekintett a felmondástól és hajlandó volt tovább foglalkoztatni az ápolónőt.

Hogy mi történt ezután? A lebuktatott táppénzes ápolónő aludt egyet a dologra, és „jutalmul felénk” úgy döntött, hogy nem hajlandó ennél az intézménynél tovább dolgozni és felmondott.

Néhány hónappal az előző történetünk után a 3. ápolónőnk is megszüntette a munkaviszonyát és elment egy családhoz 24 órás háziápolónak.

 

Két szakács, két lehetőség, egy sikertörténet

Valamikor 2013 tavaszán egyidőben két étterem is jelentkezett cégünknél, mindkettőnek 1-1 szakácsra volt szüksége.  Jelentkezett egy huszonéves fiatal szakács B1-es némettudással. Még soha nem dolgozott külföldön, éppen munkanélküli volt, tehát kiközvetítettük az egyik étterembe ahol örömmel fogadták a jelentkezését.

A másik étterem is várta tőlünk a szakácsot, de nem találtunk megfelelő jelöltet. Volt az adatbázisunkban egy esztergályos végzettségű fiatalember, aki hobby szinten remekül főzött. Kaptunk tőle egy szakács állásra fókuszáló önéletrajzot, pályáztunk és hamarosan jött is a válasz a vendéglőtől, hogy szeretettel várják a szakács pozícióra.

Elérkezett az indulások napja. A fiatal szakács rendben megérkezett és munkába állt. Az idősebb (a hobby-szakács) kiutazása már jóval kalandosabb volt, mert Münchenig autóstoppal utazott, onnan pedig terv szerint vonattal az adott étteremig.  Szinte egy Zent készpénze sem volt, a telefonján elérni nem lehetett, mert a mobilján sem volt egy fillér egyenleg. A megbeszélt érkezés időpontjában telefonált a német étterem tulajdonos, hogy jelöltünk nem érkezett meg. Telefonáltunk a hobby-szakács feleségének, akire a frászt hoztuk, hisz ő sem tudott a férjéről semmit. No, minden jó, ha jó a vége, valamikor késő délután megérkezett szakácsunk. A késés oka az volt, hogy véletlenül egy állomással előbb szállt le a vonatról, és a hátralevő 15-16 km utat pénz hiányában gyalogosan tette meg. Summa Summarum ő is munkába állt és mindenki boldog és elégedett volt.

Telt-múlt az idő, közben mindkét szakáccsal telefon kapcsolatban voltunk. Túlzás nélkül írom, hogy nem győzték dicsérni a munkahelyüket és az étteremvezetők is elégedettek voltak mindkét helyen.

Júliusban, tehát a munkába állástól számítva a negyedik hónapban boldogan újságolta a fiatal szakács, hogy kiutazik hozzá látogatóba a barátnője és a főnökség is megengedte, hogy  a látogatás időtartamára 2 hétig a fiatalember személyzeti szobájában tartózkodhat, alhat, tisztálkodhat, stb. E nagyvonalú és kedves gesztusnak mindenki örült, ami korai volt…

Kb. 10 nap után a fiatal szakácsfiú közölte, hogy hála a barátnő  „éles eszének és bölcs látásmódjának” most aztán azonnali hatállyal felmond és otthagyja ezt az egész kócerájt, hisz ő nem hülye és nem hagyja magát ezentúl kihasználni. Ettől kezdve együtt szidták és pocskondiázták az addig nagyvonalú és derék munkaadót, valamint sajnáltatták magukat, hogy a fiú kidolgozza a belét a konyhán, mégis teljes 100,-Euróval kevesebbet munkabért kap, mint a német főszakács…

A sértődött fiatal szakács helyére sajnos nem találtunk másik szakácsot, ezért elvesztettünk egy tisztességes vendéglőt a jónak ígérkező ügyfélkörével együtt.

A másik szakács, aki hobby-szakácsként indult, azóta is él és virul, élete abszolút pozitív fordulatot vett. Nagyszerűen helyt áll és kibontakozik a konyhában és a bravúros szilveszteri menüsora elkészítése után pedig méltán sikerült megalapoznia a karrierjét.

Az ötcéges Zeitfirmás cégcsoportunk története

Bár sok negatív véleményt hall az ember a Zeitfirmákról, mégis mániánk volt, hogy legyen egy jó német Zeitfirma kapcsolatunk. Egy nagy, 5 cégből álló cégcsoportnál mi a koblenzi részleggel kerültünk kapcsolatba. Az Augsburgi jogász-adótanácsadónk megvizsgálta a cégcsoportot és megállapította, hogy az összesített jegyzett alaptőkéjük 2,5 millió Euró.

Ezek után úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne élőben is megnézni ezt a céget és a telephelyét is, mert éreztük a felelősséget.

Késő este megérkeztünk Koblenzbe, másnap 9.00 órakor volt a tárgyalás. Láttuk,  hogy a nagy, belvárosi emeletes ház egész emeleti szintjén a  Zeitfirma irodái vannak. Üdvözölt bennünket a cég kapcsolattartója, akivel az utóbbi egy hónapban számtalan telefon és e-mail kapcsolatunk volt. Leültetett bennünket a  konyhában, ami a tárgyalásunk helyszíne volt. Ettől meglehetősen rossz érzésünk támadt  és megfordult a fejünkben, hogy felállunk és elmegyünk - sajnos nem tettük meg, ami hiba volt!

A konyhában 1,5-2 óra alatt átbeszéltük az együttműködés részleteit, megismertük a majdani telefonos állásinterjúkat lebonyolító német munkatárssal és minden nyitott kérdést megnyugtatóan átrágtunk. Egyetlen dolgot nem értettünk, nevezetesen azt, hogy a német kapcsolattartó miért ragaszkodik ahhoz, hogy megkapja a magyar szakemberek   elérhetőségeit (telefonszám + e-mail cím) ...

Hazajöttünk, majd  kb. 110 szakmunkás kitöltötte a jelentkezési adatlapokat, amelyeket átnéztük és német  nyelvteszteket csináltunk. Aki ezek után megfelelt, azoknak az anyagát kiküldtük a német céghez és ők is elkezdték állásinterjúkat lebonyolítani. 1-2 hónap múlva kezdtek visszajönni  az aláírt és lepecsételt munkaszerződések pontos munkakezdési dátummal. Ezeket a magyar dolgozók is aláírták, egy példányt visszaküldtünk a német cégnek és megkezdődött az első jelöltek kiutazása.

Az első jelölt

Amikor a legelső jelöltünk, egy diplomás CNC-programozó az utazás küszöbén, konkrétan a kiutazás előtti hét péntekén még nem tudta, hogy hétfőn melyik német városban és melyik cégnél fog dolgozni, meglehetős aggodalomra adott okot. Ez a bizonytalan és idegesítő tili-toli kb. 2 hétig borzolta az idegeket.

A második jelölt

Időközben kiutazott a 2. jelöltünk, aki elektromos szakember volt perfekt némettel. Ledolgozta a hétfői napját, majd kedd reggel leadta a szerszámait a felmondásával együtt és hazautazott. Hiába könyörgött szó szerint a főnöke, hogy maradjon, hiszen szuper szakember, hajthatatlan volt. Később kiderült hogy ennek az embernek ez volt az ötödik ilyen 1-5 napos németországi munkavégzése.

A harmadik jelölt

Kiutazott és munkába állt a következő dolgozónk,  akivel - bár jó szakmunkás volt - egy héten keresztül szó szerint takarítást végeztettek, majd hazaküldték Magyarországra azzal, hogy majd szólnak ha újra lesz munka. No, nálunk itt szakadt el a cérna.

Negyedik jelölt nem lett.

Időközben egyre több negatív infót szedtünk össze a szóban forgó cégcsoport 5 cégéről, kezdve azzal, hogy a kiutazott szakmunkások sokszor napokig a kocsiban aludtak, mert nem intéztek szállást nekik, nem jól fizették ki a túlórákat, stb. Aztán megtudtuk, hogy 3-4 emberünket munkába állítottak anélkül, hogy bennünket értesítettek volna. A Zeitfirma nekünk azt mondta, hogy ezek a szakemberek már korábban regisztráltak egy másik Filiálénál, tehát nekünk közvetítési jutalék nem jár utánuk.   

Utólag kielemezve a történetet úgy gondoljuk, hogy a Zeitfirma célja a szakmunkások adatainak, elérhetőségeinek megszerzése volt, amelyek birtokában úgy adták és vették egymás egymás között a magyar szakmunkásokat, mint piacon a dinnyét.

A dolgozók oldaláról nézve ez nem feltétlenül rossz, mert az, akinek 3-4 alkalommal sikerült német Zeitfirmánál dolgozni, azt a következő években  újra és újra megkeresik állásajánlatokkal.

Tanmese az első Anerkennungos ápolónőnkről

…avagy ki kinek a kárán okul?

Valamikor az ősz folyamán jelentkezett cégünknél egy ápolónő német Anerkennungos bizonyítvánnyal.  Néhány napon belül találtunk számára egy idősotthont és roppant kíváncsiak voltunk, hogyan fog lebonyolódni a közvetítés.

Az ápolónő – elmondása szerint – anyagilag olyannyira padlón volt, hogy nem tudott volna a munkára kiutazni. Úgy döntöttünk, hogy csak miatta mi is kiutazunk, finanszírozzuk a szállás és utazás költségét, amihez ő majd az első fizetéséből 100,-€-val hozzájárul. (Mondanom sem kell, hogy az utazási-, és a szállás költség ennek többszöröse volt …)

Kiérkeztünk, megszálltunk és másnap reggel 9.00 órakor jelentkeztünk az idősotthonban. A felvételi beszélgetés jól sikerült, a részletekről megegyeztünk, a munkaszerződést átbeszéltük és kölcsönös egyetértés után aláírta a munkaadó és a munkavállaló is a szerződést. Ezután a munkaadó elment az ápolónővel egy azonnal beköltözhető lakást megnézni. Megtettük a dolgunkat, elindultunk haza.

Két hét múlva kommunikáltunk az ápolónővel, ő tájékoztatott bennünket, hogy minden rendben van és ugyanezt hallottuk a munkaadótól is. Az ápolónővel kb. 5-6 hetes munkában töltött idő után újra beszéltünk, amikor szintén megerősített bennünket, hogy minden a legnagyobb rendben.

Kb. 2 hónap múlva felhívott bennünket kétségbeesetten a munkáltató azzal a kéréssel, hogy beszéljünk a dolgozóval, mert családi okokra hivatkozva beadta a felmondását. A dolgozó is elmondta az ő verzióját, meghallgattuk, megnyugtattuk, de visszatartani nem tudtuk.

Egy hét elteltével ápolónőnk meggondolta magát, hogy elhamarkodta a felmondást, mégis visszamenne dolgozni az idősotthonba. Kapcsolatba léptünk az otthonnal, és sikerült meggyőznünk a vezetőséget, hogy tekintsenek el a felmondástól. Az intézmény hajlott a megegyezésre és fátylat dobott a múltra. Megállapodtak az ápolónővel egy időpontban, amely napon az ápolónő ismét munkába áll. Rendbe hozták a lakást, elkészítették a beosztást, biztosították a többi felvételt és várták a dolgozót … Várták az Anerkennungos ápolónőt, aki nem érkezett meg, telefonokat nem vett fel és e-mailre nem válaszolt.

Mondanom sem kell, hogy iszonyú kellemetlen helyzetbe kerültünk …

Hogy-hogy nem, az ünnepek után e-mail üzenetet kaptunk ápolónőnktől, aki új munkahelyet kért tőlünk. Kedves Olvasó, már tudom, hogy Ön mit gondol arról, hogy hova, milyen hőmérsékletre, milyen módon és milyen gyorsan küldtük el a hölgyeményt a történtek után, de nem …  Megbeszéltük, hogy ami történt megtörtént, keresünk neki új helyet.

Ennek viszont feltételt szabtunk, még pedig, hogy aláír cégünkkel egy 6 hónapos szerződést, amelyben vállalja, hogyha bármi gondja lesz a munkáltatóval, úgy erről cégünket azonnal értesíti, és ha a probléma nem oldható meg, akkor a felmondási időt ledolgozza, majd ezután keresünk neki másik munkahelyet.

Azt hiszem már tudja is kedves Olvasó a folytatást. A szerződés értelmezése után kedvenc ápolónőnk újra eltűnt és teljes mértékben ismét elérhetetlenné vált. Ahogy a német mondja: Verschwand in der Nacht und im Nebel.

U.I.:

A 100 Euró tartozását a második kapcsolatfelvételkor elengedtük, illetve azt kértük Tőle, hogy olyan valakinek adja, aki rászorul 100 Eurora.

A Curantes történet

2014. tavaszán megkeresett bennünket egy németországi  Curantes Akademia nevű cég, ami egy német nyelviskola és munkakölcsönző cég volt ápolónők számára, illetve azóta is az. Az Akademia elnevezés egyébként egy jó nagy megtévesztés, mert Németországban bármilyen cég viselheti az Akademia elnevezést, ennek szinte semmilyen feltétele nincs.

Ahogy lenni szokott, megegyeztünk a munkaerőkölcsönző céggel és aláírtuk az együttműködési megállapodást a némettanulással kombinált ápolónői munkavégzésre. A megállapodás alapja az volt, hogy ápolónőket közvetítünk a cégnek, akik után majd megkapjuk a jutalékunkat.   

Hirdetésünkre számos ápolónő jelentkezett, az önéletrajzukat és a szakmai bizonyítványukat elküldtük a Curantesnek, amelyekből ők válogattak. A kiválasztottakkal aztán Skyp -os állásinterjú következett a német nyelviskola vezetőjével, amely során újabb szelektálás, válogatás történt.

A következő válogató helyszíne Budapest volt, amit egy általunk kibérelt helyiségben rendeztünk meg és bonyolítottunk le. Ide természetesen már csak a Skyp -on kiválogatott ápolónőket hívtuk meg és itt az utolsó szelektálást a nyelviskola és a Curantes vezetősége végezte és döntötte el. A személyes állásinterjú után az alkalmas jelöltek aláírt munkaszerződéssel és lepontosított, fix munkakezdési dátummal távozhattak.

Júniustól októberig összesen 27 fő szakápolót szállítottunk a Hessen tartományban található Wetzlarba, minden hónapban 5-6 személyt.

Eleinte minden rendben volt, az ápolónők kerti medencés és télikertes bérelt lakásokban laktak és a szerződésben álló munkabért mindenki a következő hónap 15-ig rendben megkapta. A fizetés hogy-hogy nem, legelőször október 15-én kezdett el késni, ami miatt óvatosságból a következő, az október végi budapesti állásinterjú megrendezését lemondtuk.

November elején a fizetési késedelmek miatt személyesen kiutaztunk az Akademiához. A meglehetősen hosszúra sikeredett megbeszélés után kifizették a dolgozók október 15-i  munkabérét. … de ettől kezdve az ápolónők a fizetésüket 1-2-3 hetes késésekkel kapták meg …

Tehát ott tartottunk, hogy a bérfizetés késése miatt nem tartottuk meg az október végi állásinterjút és mindegyik jelentkezőnek azt tanácsoltuk, hogy inkább keressenek másik munkahelyet. Közben a Curantes Akademia elkezdte masszívan ellenünk hangolni az ápolónőket, sőt a főnök e-mailben „a törökök által elkorcsosult nemzet” -nek nevezte a magyarokat és hasonló sértegető stílusban  folytatódtak a kommunikációk, amelyek után nem volt kedvünk beszélni velük.

Időközben 1-2 ápolónő sérelmezte, hogy rossz és gyenge a német oktatás és egyáltalán, bizonytalanság van a Curantesnél. Aztán megtudtuk, hogy 2 dolgozónak felmondtak azzal, hogy nem tanulnak megfelelő tempóban, ezért nem fejlődik kellően a némettudásuk. Egyikük felmondását vissza tudtuk vonatni (amúgy ő a mai napig ott van), de a másik ápolónőt sajnos elküldték. Nem sokára egy újabb ápolónőnek mondtak fel, aki bejelentette, hogy állapotos, de erről orvosi igazolást nem volt hajlandó bemutatni. Időközben kiderült, hogy nem várandós, nem is volt, csak szabadnapra volt szüksége azért, hogy egy Bécs közeli klinikán állás interjúra utazhasson. Fura …

Az elküldött vagy önszántukból távozó dolgozóknak nem adhattunk másik állást, mert az egész Curantes történet egy jól megtervezett forgatókönyv alapján működött, csak mi nem tudtunk arról, hogy eleve csaló és tisztességtelen szándékkal működnek.   

Jelenleg 8 magyar ápolónő dolgozik a Curentesnél  és többen megkapták már az Anerkennungot. Tudomásunkra jutott, hogy a újra toboroznak Magyarországon, de már 5 évet kell a dolgozóknak aláírniuk a szerződésben. Így íratják alá mindenkivel az integrációs kurzus állami támogatásait is és a jó ég tudja, mekkora pénzeket vettek és vesznek fel még azok után is, akiket időközben elküldtek vagy önszántukból mentek el.

A történetből okulva:

- csak direkt idősotthonnal dolgozunk, egyéb más német cég nem lehet köztünk és az idősotthon között.

- a dolgozó a munkaszerződést magával az idősotthonnal írja alá direktben -  az otthonban érvényes szabályok és tarifák szerint.

- többször fel kell hívni a dolgozó figyelmét arra, hogy a segédápolói bruttó munkabérből a szállás és étkezés levonása után mennyi nettó marad a végén.

- minden némettanulós munkavégzésben van valami csavar, amit csak az láthat, aki benne van, de a titoktartási szerződés miatt senki nem mer beszélni.

- Pont!

24 órás gondozás magyar, szlovák és lengyel módra

Az a kedves Olvasó, aki elolvasta az eddigi történeteinket a Németországban dolgozó ápolási személyzetről és az idősotthonokról, gondolom egy olvasónk fejében sem ütött szöget az, hogy a jövőbeli nagy vágya, hogy egészségügyi személyzetet közvetítsen Magyarországról Németországba.

Nos, mi is így voltunk ezzel és elhatároztuk, hogy ezt a területet egyszer s mindenkorra hanyagoljuk.

2020. december elején megkeresett bennünket egy baden-württembergi német édesanya, aki balesetben tartósan megsérült 26 éves fia mellé 24 órás gondozót keresett. Cégünket a német Landratsamt ajánlotta a családnak és a német Sozialamt fizette a gondozói munkát hivatalos bejelentéssel.

Tudni kell, hogy a család nem ragaszkodott szakképzett egészségügyi gondozóhoz, hiszen a fiatalember melletti segédkezés a mindennapi életben abszolút megtanulható volt bárki számára.

Hirdetésünkre jelentkezőkben nem volt hiány, de a legtöbb 24 órás gondozó a nem szakképzett gondozónak járó hivatalos 2.000,-€ bruttó munkabér hallatán felháborodottan közölte, hogy ő bizony 2.500-3.000,- € alatt meg sem mozdul és sértődötten tette le a telefont. Tudni kell, hogy a gondozónak gyakorlatilag nem kell pénzt költenie semmire, hiszen a családnál él, étkezik és alszik. Amennyiben a gondozandó fiatalember étterembe, cukrászdába vagy esetleg moziba, strandra szeretne menni, úgy a gondozó költségét természetszerűleg a család fizeti.

Az első jelentkezőnk, mármint aki elvállalta az állást és kiutazott a családhoz, egy szimpatikus, jó modorú, halk szavú magyar fiatalember volt. Gyorsan beletanult a gondozásba, munkáját precízen végezte, és minden rendben volt az első szabadnapig. Még egyszer leírom, az első szabadnapig … amikor is a szabadnap estéjén erősen ittas állapotban állított be a családhoz és sajnos többé nem volt hajlandó kijózanodni, mert titokban valahogy újra töltötte magát. Mivel ez az állandó illuminált állapot rendszeressé és ezáltal tarthatatlanná vált, sürgősen keresnünk kellett másik gondozót.

Következő ápolónk egy fiatal, 30-as évei végén járó csinos hölgy volt Szlovákiából. Hónapokig úgy tűnt, hogy megtaláltuk a megfelelő alkalmazottat a család és a beteg fiatalember számára. A gondozónő lelkiismeretesen és kifogástalanul végezte a munkáját és nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítania gondozottjával és annak családjával. A fiatal hölgy néhány hónap elteltével arra kért bennünket, hogy ne keressünk „váltó” gondozónőt, mert ő olyan kellemesen érzi magát, hogy nem vágyik hazautazni, a 24 órás gondozói állást egyedül kívánja betölteni. A kérést megbeszéltük a családdal, aki rábólintott a kívánságra. Telt múlt az idő és a család - tapasztalva  a harmóniát a gondozott és gondozónő között -, úgy döntött, hogy elutazik szabadságra, kimozdulnak otthonról, hisz a sérült fiúk jó kezekben van.  Így is történt és kipihenten, feltöltődve érkeztek meg egy hét elteltével otthonukba. Az első, ami feltűnt számukra, hogy meglehetősen furcsán viselkedik az ápolónő és a fiúk is … nincsenek már köztük az addig tapasztalt jóízű beszélgetések, kacagások, és mintha kerülnék a kommunikációt és egymást … A fiú aztán elmesélte az édesanyjának, hogy a család elutazása alatt a hölgy úgy érezte, eljött az ideje annak, hogy férjhez menjen, mégpedig az ápolt fiatalemberhez. Ettől kezdve elkezdődött a hölgy részéről az unszolás a lánykérés irányába. A történet azzal végződött, hogy a kikosarazott ifjú nő sértődötten hazautazott.

Közben beköszöntött a nyár és egy pedagógus jelöltünk Magyarországról úgy gondolta, hogy a nyári vakációt kis keresetkiegészítéssel teszi teljessé, és a nyári időszakra beállt a családhoz gondozónak. Ő egy rendkívül magabiztos, határozott középkorú hölgy volt, már a kiutazás előtt szigorúan leszögezte, hogy mit hajlandó elvégezni a feladatkörből és mit nem.  Egy napsütéses, meleg nyári délutánon megérkezett a hölgy, a hosszú utazástól és a közel 30 fokos hőmérséklettől meglehetősen izzadt állapotban, de hát ez teljesen természetes. Nincs ezzel a Föld hátán semmi gond, hiszen ilyen esetben egy frissítő zuhany és egy ruházatcsere csodákra képes, de hát ezt mindenki tudja, nem kell külön leírnom, na. A tanárnőből lett  gondozónő másnap kipihenten munkába állt, azt a bizonyos poroszos tanári hovatartozást egy pillanatra sem hanyagolva, ahogy azt a katedráról szokás, határozottan utasítva, szigorúan megkövetelve, stb., ráadásul ugyanabban a ruházatban, amiben előző napon megérkezett. Huhh! No, eltelt az első munkanap és a sérült fiú nagyon reménykedett valamiben, amit őrmester ápolója ezidáig sajnos elmulasztott. Aztán új napra virradt a gondozónő és a család. Késő délelőtt az irodánkban megcsörrent a telefon, a beteg fiatalember édesanyja hívott pironkodva bennünket, hogy kéri a segítségünket, mert hát ez olyan, de olyan kínos és hát ők nem merik mondani … Summa-Summarum az édesanya kérése az volt, hogy beszéljünk a hölggyel, hogy legyen kedves lezuhanyozni vagy megfürödni és feltétlenül tiszta ruhát venni, mert a fiú már rosszul van a szagoktól, amit a gondozója áraszt. Ők nem merik ezt a kérést „előterjeszteni” mert gondozójuk igen szigorú és katonás fegyelmet követel maga körül. Az ügy pár nap múlva megoldódott, mert a szagos gondozónő a sok és nehéz munkára hivatkozva faképnél hagyta a fiút és a családot. Hogy a hazaút előtt azért tisztálkodott és ruhát váltott-e, arról nincs tudomásunk …

Negyedik és egyben utolsó gondozónk egy 50-es lengyel férfi volt. Ő volt az ideális jelölt 99 %-ban. Nem alkoholizált, nem kívánt házasságot kötni, naponta tisztálkodott és ruhát váltott, az ápolási feladatokat a tőle telhető legnagyobb odaadással, pontosan végezte. Mint azt már említettük, a gondozási feladatoknak az is része, hogy a beteget időnként, a kívánsága szerint el kell szállítani autóval vagy sétálva kerekesszékkel parkba, étterembe, kávéházba, strandra, moziba, színházba, stb. Arra is kitértünk már, hogy az ilyen esetekben a gondozó részéről történő étel,- és italfogyasztások, belépőjegyek, stb. költségét a család állja. A lengyel gondozó önérzetét ez meglehetősen sértette, mivel igen egyszerű, becsületes és felettébb tisztességes ember volt, kellemetlenül érezte magát ezekben a szituációkban, amelyeket nem is tudott megszokni.

Az ő távoztával elköszöntünk a beteg fiútól és családjától, és csak reménykedni tudunk abban, hogy időközben megtalálták az ideális háziápolót.

-esch-

Az első lépés, ami még nem visz el a célig

Kedves Olvasó, engedjenek meg egy személyes üzenetet a munkaközvetítőtől:

„Az első lépés a legnehezebb, hiszen az még soha nem vitt el senkit a célig. De kimozdít abból a helyzetből, amiből ki szeretnénk lépni.“

Tehát tulajdonképpen ez az első lépés az önéletrajz megírása. Bárhol a világban, aki munkát keres, ill. állást szeretne megpályázni, az elhatározást követő teendője, hogy az adott ország nyelvén egy ütőképes, szabatos  önéletrajzot készítsen. 

Ez a cikkem nem egészen a „story“ kategóriába tartozik, de mivel néhány napja az egyik német magazinban egy oldalnyi szöveget, mondhatni segédanyagot találtam a helyes önéletrajz elkészítésének módjáról, úgy gondoltam, hogy megérhet egy cikket. Roppant érdeklődéssel olvastam, örömmel konstatáltam és felbátorítást kaptam arra, hogy igenis, továbbra is törekednie kell cégünknek a helyes önéletrajz bekérésére. Ugyanis mi is ragaszkodunk több – kevesebb sikerrel - a helyes, szabatos, rendezett, nem túl tömör, de nem is hosszú önéletrajz begyűjtésére a Jelentkezőktől. Egyébként a magazin írását teljes terjedelmében beírtam a cikkem végére „Lebenslauf übersichtlich gliedern“ címmel. (Az önéletrajz egyértelmű felépítése)

A kedves Olvasó talán nem is tudja elképzelni, hogy gyakorta micsoda erőfeszítést igényel, főleg Kolléganőnk számára, akinek egyik legfontosabb feladata az önéletrajzok bekérése.

Hadd fűzzek ide némi magyarázatot:

A Jelentkezők egy része zokon veszi azt, hogy önéletrajzot kérünk attól, aki cégünket választja a német nyelvterületen történő álláskeresésben. Van olyan - szerencsére tényleg nem túl sok - Jelentkező, aki diktálni próbál, hogy ugyan már, minek az önéletrajz, hiszen a szomszédja is úgy állt be valahova dolgozni, hogy senki nem kért tőle önéletrajzot. Aztán van olyan eset is szép számmal, aki küld ugyan önéletrajzot, de vagy minimális adatot tartalmaz, vagy több oldalon keresztül, hosszan, ecseteli nagy részletességgel eddigi tanulmányait és munkáit és  van olyan is, aki magyar vagy angol nyelvű önéletrajzzal jelentkezik álláspályázatra német nyelvterületre. Sorry az általánosításokért …

És itt szokott jönni a sértődés, amikor Kolléganőnk visszaküldi a helytelen cv-t javításra, tanáccsal ellátva, hogy mit kellene javítani vagy pótolni. Sajnos sok Jelöltünk azt gondolja vagy hiszi, hogy az ő önéletrajza az irodánknak kell saját célra és úgy gondolják, hogy jó az úgy nekünk, ahogy van. Ez részben igaz, mert valóban az önéletrajz megvizsgálásával, tehát az iskolai végzettség és a szakmai életút alapján tudunk a Jelentkezőnek állást ajánlani. Igazából az önéletrajz a Jelentkezővel való megbeszélések után a kiválasztott német vagy osztrák, esetleg svájci Munkaadó elé kerül, aki azt áttekinti, majd érdeklődés esetén telefonon felhívja a Jelentkezőt.

Tehát rendkívül fontos az önéletrajz áttekinthetősége és még nem beszéltünk a csatolt fotó jelentőségéről.

Érdekes, hogy a német nyelvű cikk igen részletesen bemutatja a jó cv struktúrát, de különösebben nem tér ki a csatolt fotó fontosságára. Lehetséges, hogy a német munkakeresők nem követnek el olyan hibákat mint a kelet-európai álláskeresők, és ezért a cikk írója nem tartotta fontosnak a fotókra vonatkozó illendőségeket külön ecsetelni.  

A nálunk jelentkezőknél sajnos gyakori a csempés mellékhelyiségben készített szelfi, valamiért szeretnek a kedvenc háziállattal fotózkodni, avagy a nyári szabadság emlékeként előszeretettel csatolnak vízparton viselt lenge ruházatos fényképet. Aztán sokan készítenek szelfit egész egyszerűen a nappalijukban, ahol betekintést kaphatunk a bútorzatról és egyéb lakberendezési tárgyakról.  Ha nem túl furcsa a háttér, akkor ezzel nem szoktunk „szőrözni“.

Ennek kapcsán hadd osszak meg egy nem túl régi esetet. Jelentkezett szakács végzettséggel egy  fiatalember rendezett önéletrajzzal, a szelfi-fotó a szobájában készült, de elfogadtuk, nem találtuk zűrösnek. Elindult a kiközvetítés menete, tehát a fiatalember kiválasztott az aktuális állásaink közül egy bajor szállodát, amelynek konyhájára kerestek szakácsot. A fiatalember  önéletrajzát a bizonyítványával együtt szépen Bewerbungsmappe-be fűzve elküldtük a bajor szálloda tulajdonosnőjének. Másnap felháborodott reakció érkezett a hoteltulajdonos hölgytől, az e-mail üzenetben röviden és tömören leírta, hogy ő ilyen embert nem enged be a konyhába.  Megdöbbenésünk után azonnal elővettük az önéletrajzot, megvizsgáltuk az életutat és a fotót, és valóban, a háttérben a fiatalember szobájának falán látható volt egy poszter egy anyaszült mezítelen nőciről, a pozitúráról inkább nem írnék semmit … Nos, mindenkinek szíve-joga úgy díszíteni és otthonossá tenni a lakását, ahogy az neki tetszik, de talán mégsem való a lakás minden dekorációja az önéletrajz fotójára. Mondanom sem kell, hogy a közvetítés nem jött létre. Szóval ilyenre képes egy „rossz“ fotó.

Szerencsére a legtöbben korrekt cv-t küldenek helyén való fotóval és nagy örömünkre sokan élnek a cv-készítő app-unk használatával, amivel gyorsan és könnyedén szabályos önéletrajz készíthető. A fotó csatolására nincs rálátásunk, mindenki olyat csatol, amilyet a legjobb szándékkal gondol. Ha pedig mégsem cv-be illő a fotó, akkor cseréltetünk … ha nem sértődik meg a Jelölt …

És akkor íme a német magazin írása a helyes önéletrajzról:

Lebenslauf übersichtlich gliedern

Wichtigster Bestandteil der Bewerbung ist der Lebenslauf. Er beantwortet tabellarisch in kurzform die Fragen zu den Fähigkeiten, Erfahrungen und Kenntnissen. Weil Fakten zählen, werfen Personalverantwortliche in vielen Fällen zunächst einen prüfenden blick auf ihn. Denn hier lässt sich am ehesten erkennen, ob ein Bewerber grundsätzlich für die ausgeschriebene Stelle geeignet ist.

Deshalb wird der Lebenslauf in tabellarischer Form verfasst, sofern in der Stellenanzeige nicht ausdrücklich ein handschriftlicher und ausformulierter Lebenslauf erwünscht ist. Die Daten werden mit Monat und Jahr gekennzeichnet. Zeitliche Lücken im Lebenslauf sollten plausibel erklärbar sein.

Hauptpunkte des Lebenslaufs sind die persönlichen Daten, der Bildungsweg und praktische Kenntnisse. Zu den persönlichen Daten gehören Name, Vorname, Geburtsdatum, Anschrift. Angaben zu Familienstand und Staatsangehörigkeit sind freiwillig.

Unter den zweiten Punkt „Bildungsweg” oder „Schulbildung” gehört alles, was der Bewerber bisher gemacht hat, beginnend mit der Einschulung und endend mit dem zuletzt erworbenen Abschluss (Abschlusszeugnis, spätere Weiterbildungsmaßnahmen, Studium etc.).

Wenn man bereits ein Schulpraktikum (vielleicht sogar in dem Bereich, in dem man sich bewerben will) absolviert hat, macht sich das im Lebenslauf gut und gehört unbedingt aufgelistet. Praktika gehören durch ein aussagekräftiges Zeugnis belegt.

Beim beruflichen Werdegang kann bei einem Berufsanfänger natürlich noch nicht viel stehen. Bei einer späteren Bewerbung sind an dieser Stelle alle Arbeitsstellen und Tätigkeiten aufgeführt.

Unter „Sonstige praktische Kenntnisse” kann man die Dinge aufzählen, die man ganz besonders gut kann. Zum Beispiel Sprachkenntnisse, Computerkenntnisse, soziales und gesellschaftliches Engagement wie beispielweise ein Ehrenamt.

Der Lebenslauf wird eigenhändig unterschrieben und sollte maximal zwei Seiten umfassen. Unwichtige Angaben sind wegzulassen.

Das Bewerbungsfoto kann auf dem Lebenslauf oder einem gesonderten Deckblatt platziert werden. Das Deckblatt ist kein „Muss”, kann aber einen positiven Effekt haben. Das Deckblatt kommt vor dem Lebenslauf und besteht aus einer Überschrift ((z.B. Bewerbung um eine Ausbildungsstelle als …), den Kontaktdaten, also Name, Adresse, Telefon, dem Foto und einem Verweis auf die Anlagen.

Quelle: Linus Wittich Medien KG - Neujahrs-Zeitung für die Gemeinden + Gäste

-esch-